Zenekar

Zenekar

Történet

A Harloch zenekart egy borongós csütörtöki napon Elenios és Akhsesef alapította 2001. január 25-én. Rögtön elkezdődött a dalszövegek írása és a zeneszerzés. Egy véletlen folytán találkoztak Windar dobossal, aki szívesen csatlakozott a csapathoz. De sajnos ekkor történt valami, ami mindent megváltoztatott: Elenios és a Harloch útja kettévált. Nem sokkal ezek után Windar is távozott. Ezzel a zenekar történetének első fejezete lezárult.

Akhsesef új tagokat keresett: csatlakozott a zenekarhoz Arathorn gitáros, Voltan énekes, Radhgar bőgős és Inanna énekesnő. Egy rövid ideig András dobolt, de ezzel a felállással se sikerült előbbre jutni. Hamarosan felszínre kerültek olyan problémák, amelyek miatt újabb változások álltak be a felállásban. Meg kellett válniuk Arathorntól, Andrástól, Innanától és Radhgartól is.

Az első stabilnak látszó formáció ekkor kezdett kialakulni. Csatlakozott a csapathoz Sethyron dobos, átmenetileg Sistinas bőgős is a csapat tagja volt, majd csatlakozott Mithras gitáros. Sistinas távozása után a zenekar pár koncertet adott bőgő nélkül, mikor találkoztak Oblivion basszusgitárossal. 2004 őszétől már vele koncerteztek.

2005 tavaszán állt be a következő változás, amikor a zenekar Lamia énekesnővel lépett színpadra. A kezdetek óta tervezte a csapat a női éneket, a dalok is ilyen felállásra íródtak (pl.: Aki a csendet szereti, Ahol a remény is meghal). Sajnos a nyár végén kénytelenek voltak megválni előbb Lamiától, majd Obliviontól is. Ekkor döntött a zenekar úgy, hogy végleg feladják azon tervüket, hogy női ének is szerepeljen a dalokban. Oblivion helyét Veles töltötte be, aki az oroszországi Dominus Ira zenekarból csatlakozott a Harlochhoz.

2005 utolsó napjaiban rendezte meg a zenekar a Dies Natalis Fesztivált azzal a szándékkal, hogy népszerűsítsék a black és death metal zenét. Ez a fesztivál azóta is minden évben megszervezésre kerül.

A 2006-os esztendő újabb nagy változást hozott a zenekar életében. Kénytelenek voltak megválni Voltan énekestől, aki szinte a kezdetektől a csapat mellett volt. Előbb új énekest kerestek, de mivel sikertelen volt a próbálkozás, a két gitáros vette át az éneket a koncerteken. Az év vége felé csatlakozott a bandához Dracole énekes, aki mindössze három koncerten lépett fel. Dracole távozása után Mithras újból a mikrofon elé állt. A Harloch zenekar innentől kvartettként működött.

Mivel ezt a felállást a zenekarban mindenki erősnek érezte, belevágtak az első hanganyag rögzítésébe. A lemezt a soproni MD Stúdióban rögzítették Schmiedl „Smici” Tamás (Moby Dick) vezetésével és közreműködésével 2007 őszétől 2008 tavaszáig. Az Árnyjáték címet viselő EP 5 dalt foglal magában, amit a zenekar oldaláról ingyenesen le lehet tölteni.

Az Árnyjáték kedvező fogadtatása után Veles munkát kapott hazájában, így visszautazott Oroszországba. A búcsúkoncertje 2009. január 24-én volt a Viper Roomban. Itt neki szólt az Artemisz erdején keresztül című nóta. Veles helyére hosszú keresés után Damien érkezett.

Az elkövetkező egy év sem telt el változások nélkül. Sethyron 2009 nyarának végén távozott a zenekarból. A 2009-es Dies Natalis Fesztivál miatt rögtön tárgyalni kezdett a zenekar több dobossal is (In Line With zenekarból, Paediatrician zenekarból, Nefarius zenekarból), akik ideiglenesen el is vállalták a dobok mögötti helyet. De ekkor egy kis szerencse is a zenekar kezeire játszott: feloszlott az In Line With, így a dobosuk, Windar beszállt a Harloch zenekarba. Érdekessége a dolognak, hogy Windar volt a Harloch első dobosa.

2010 tavaszán Mithras lépett ki a zenekarból személyes ellentétek miatt. Az énekesi posztot szinte azonnal Khainor vette át, aki a Nefarius zenekarból igazolt át. Egy évig négy fővel – azaz egy gitárral – koncertezett a zenekar. Sokak szerint így is telt hangzást tudtak élőben nyújtani, ennek ellenére folyamatosan keresték a másik gitárost. Axelior személyében meg is találták 2011 késő tavaszán, aki pár héttel a zenekarba való belépése után már élőben, színpadon bizonyíthatott.

Ezek a változások nagyon jót tettek a zenekarnak, így 2012 tavaszán rögzítették első nagylemezüket, amely 2012 őszén jelent meg Damnatio ad bestias címmel. A lemez munkálataihoz ismét Schmiedl „Smici” Tamást és a soproni MD Stúdiót kérték fel.

A lemez keverése közben a zenekar csatlakozott a Cover Bloody Cover akcióhoz, így a Damnatio ad bestias lemezzel egy napon megjelent második Bloody Roots nagylemez, Az ígéretek földjén DVD-mellékletén szerepelnek egy Bloody Roots dal, az Isten kezében feldolgozásával.

A lemezbemutató koncert 2012. november 23-én volt a Zúzda Rock Kertben. Ezt követően jöttek a koncertek és a rádióinterjúk. A nagylemez ingyenesen volt rendelhető a zenekartól, de néhány budapesti boltban (Árkádia Hangszerbolt, Headbanger, CD Pince) be is lehetett szerezni – szintén ingyen. A HammerWorld pedig bevette a digitális terjesztésbe a Nail Records égisze alatt a Damnatio ad bestias lemezt.

2013 őszén jött el annak az ideje, hogy a zenekar elkészítse első klipjét a Salemi mese című dalhoz. Óriási élmény volt elkészíteni az első videót, melyről a Salemi mese oldalán, a http://salemimese.harloch.hu oldalon részletesen lehet olvasni.

A klip készítése közben – a forgatások megkezdése előtt – magánéleti változások miatt távozott a zenekarból Damien. A helyére azonnal érkezett Ninegal az Esbat zenekarból, így a forgatást terv szerint el lehetett kezdeni. 2015 tavaszán Windart cserélte a dobok mögött Mortlyn, aki néhány hét alatt teljesen magáévá tette a repertoárt, így vele jöhettek az őszi koncertek a határon innen és túl. A XII. Dies Natalis Fesztivál előtt meg kellett válni Axelior gitárostól, így a zenekar kénytelen volt a fesztivált egy gitárral teljesíteni. Az ezt követő koncerten kisegítő gitárossal léptek színpadra, de hamarosan csatlakozott a zenekarhoz Amdusias gitáros, aki szintén az Esbat zenekart erősítette korábban.

2017 elején eljött annak az ideje, hogy elkezdődjenek a soron következő nagylemez munkálatai. A lemez rögzítését a csapat 2017 végén kezdte meg Sopronban Schmiedl „Smici” Tamás vezetésével az MD Stúdióban. A teljes, 10 vadonatúj nótát tartalmazó lemez felvételével 2018 elejére végzett a zenekar. A kiadás körüli tárgyalások elhúzódása miatt végül úgy döntött a zenekar, hogy szerzői kiadásban jelentetik meg a nagylemezt. Így Tíz csapás címmel 2019. március 1-jén jelent meg a korong.

Az új lemez megjelenése után Ninegal családi okok miatt abbahagyta a zenélést, helyére Nephthys ugrott be. Majd 2020 elején Khainortól búcsúztunk, akinek egyéb teendői miatt már nem jutott elég ideje a zenekarra. Egy teljes évtized után 2020. január 25-én köszönt el a nagyérdeműtől egy fergeteges bulival.

Hamarosan bejelentjük Khainor utódját – még a Dürer Kertben történő fellépésünk előtt –, de addig csak annyit:

Nem hagyjuk abba, itt vagyunk, és bevetésre készen állunk!

Harloch
© 2001-2024, Harloch | Minden jog fenntartva!